Get Adobe Flash player

Gyermekvédelmi szakellátásban élő, szakmai képzésben részesülők iskolai lemorzsolódása

A középfokú képzésben részt vevő tanulók egyik leghátrányosabb csoportjába tartoznak a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló fiatalok. Éppen ezért (2/tkOKAII. iktatási számú) nyertes kutatási pályázatunk keretében 2 régió 1-1 megyéjében azt vizsgáltuk, hogy a család nélkül felnövő fiatalok hogyan tudnak teljesíteni a középiskolában, családi és szocializációs hátrányaikat az oktatási rendszer hogyan tudja kompenzálni, a gyermekvédelemben és oktatásban dolgozó szakemberek hogyan tudják elősegíteni ezen fiatalok sikeres iskolai előmenetelét, későbbi munkaerő-piaci és társadalmi integrációját.

 

A kutatás lehetőséget adott arra, hogy a helyzet pontos ismerete alapján a probléma kezelésére, a megoldáshoz vezető út felvázolásához javaslatokat fogalmazzunk meg a kormányzat, a törvényhozó, az iskolafenntartó, az iskolát működtető, a gyermekvédelmi rendszert működtető, a tanulmányi programot kidolgozó, azt érvényesítő szereplők számára. Lehetőséget adott arra, hogy feltárja a képzésben részt vevő szereplők helyzetét, lehetőségeit, felelősségét, és a probléma kezeléséhez elvárható és lehetséges lépéseit.
A szakiskolákra jelenleg jelentős felelősség hárul a hátrányos helyzetű tanulók középszintű oktatásában. A gyermekvédelmi rendszerben élő gyermekek az országos átlagnál magasabb arányban tanulnak az ilyen típusú intézményekben. Az iskolák teljesítményét és eredményeit nem övezi általános társadalmi elégedettség, presztízsük az elmúlt években folyamatosan csökkent, miközben a munkaerő-piacon olyan igények keletkeztek, amit a szakképző intézmények nem tudnak teljesíteni.
A gyermekvédelmi rendszerben élő gyermekek számára elengedhetetlenül fontos, hogy olyan képzettséget szerezzenek, mellyel a munkaerő-piacon megtalálják helyüket, társadalmi beágyazottságuk hátrányai, kapcsolataik deficitjei miatt önmaguk is képesek legyenek a társadalom számára hasznos, önmaguk megbecsülése szempontjából elégedett tagjaivá válni.

A kutatás vezetője Hodosán Róza, szociológus.

 

A gyermekvédelmi gondoskodásban élő, szakmai képzésben részt vevő 15-18 éves fiatalokkal készült kutatásunk zárótanulmánya letölthető innen.

Kategória: Kutatások