Get Adobe Flash player

Tanító Zsófia: Segíthetek? Alternatív iskolai szociálismunka-modellek egy befogadó középiskolában – műhelytanulmány

A 2018. szeptember elsejével bevezetésre került kötelező óvodai és iskola szociális segítés modellje felpezsdítette az iskolai szociális munka körüli tudományos diskurzust. A változás előtt azonban már léteztek civil és önkormányzati fenntartású kezdeményezések, amelyek hosszú évek óta alkalmaztak/alkalmaznak iskolai szociális munkásokat, és munkájuk, érdekérvényesítő tevékenységük nagymértékben járult hozzá az iskolai szociális munka jelenlegi kiemelt szerepéhez.

Tovább

Bűnelkövetéssel érintett gyermekeket és szüleiket támogató modellprogramok a gyermekvédelemben

Szülői kompetenciák fejlesztése bűnelkövető gyermekek családjában c. projektünk a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról szóló (2013-2023) 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat megvalósítása, 8.2.3. Konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése; D. A család védelmi funkciójának növelése alpont keretében a Szülői kompetenciák fejlesztésére, erősítésére vonatkozó modellprogram során valósult meg.

Tovább

Az önsegítés ereje – Feltáró vizsgálat az önsegítő csoportok működéséről (KAB-KT-18-26362)

Az önsegítő csoportok működéséről tudományos megközelítésben igen keveset tudunk a hazai körülmények között. A résztvevők közül sokan az egyetlen hatékony eszköznek tartják, míg mások idegenkednek a részvételtől, ahogy a szakemberek többsége is kétkedve fogadja a módszert. Kutatásunk egy feltáró jellegű vizsgálat, melynek eredményeként egy keresztmetszeti képet kapunk az önsegítő csoportok működéséről.

Tovább

RAY – TCA ifjúságkutatás 2019

A Tempus Közalapítvány az Erasmus+ Ifjúsági fejezetén belül megvalósuló Research-based Analysis of Erasmus+/YiA (RAY) nemzetközi hálózat ifjúságkutatási folyamatában való szakmai részvétellel, valamint a Transnational Cooperation Activities (TCA) tevékenységekhez kapcsolódó kutatási feladattal bízta meg Egyesületünket.
Ehhez a témához kapcsolódik Szombathelyi Szilvia korábbi tanulmánya, mely a Metszetek folyóiratban jelent meg. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a bizonyítékalapú gondolkodás egy folyamatos párbeszéd és reflektálás a döntéshozók, a szakemberek és a kutatók között.

 

Szombathelyi Szilvia előadása a TCA tevékenységek éves értékelő-tervező találkozóján – Résztvevői elégedettség a 2016-2018 -as TCA tevékenységekről (2019. szeptember 16., Tempus Közalapítvány)

Átmeneti ellátások fejlesztési lehetőségei a gyermekvédelem különböző szegmenseiből

A kutatás fókuszában az átmeneti ellátások fejlesztésének szakmai megalapozása áll. A kutatás célja elsődlegesen annak megismerése, hogy a területi egyenlőtlenségekből fakadó kapacitás- és általában szolgáltatási hiányok hogyan orvosolhatók a meglévő intézményi rendszer bővítésével, korszerűsítésével, új szolgáltatások bevezetésével. Tovább

Szülői kompetenciák fejlesztése bűnelkövető gyermekek családjában

A Szülői kompetenciák fejlesztése bűnelkövető gyermekek családjában  c. projekt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával valósul meg (BM-18-E-0018).

A program célja a bűnelkövető gyermekek szülei számára olyan speciális szülői kompetenciafejlesztő program kidolgozása és megvalósítása, ami a gyermek bűnelkövetésével összefüggésbe hozható hiányzó vagy gyenge kompetenciák pótlása vagy erősítése által jelentősen csökkenti a bűnelkövető gyermekek esetében a bűnismétlés, a családban esetlegesen nevelkedő, még bűncselekményt el nem követő gyermekek esetében a bűncselekmény elkövetésének kockázatát, illetve hozzájárul a gyermekek számára megfelelő szülői magatartásminták átadásához.

Tovább

Szülői kompetenciafejlesztés

Szülői kompetenciák fejlesztése, erősítése c. projektünk a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégiáról szóló (2013-2023) 1744/2013. (X. 17.) Korm. határozat megvalósítása, 8.2.3. Konfliktusok és az erőszak megelőzése, kezelése; D. A család védelmi funkciójának növelése alpont keretében a Szülői kompetenciák fejlesztésére, erősítésére vonatkozó modellprogram során valósult meg. A modellprogramban olyan „új” eszköz/eszközrendszer teremtése volt a célunk, amely alkalmas a szülői kompetenciák széles körű erősítésére, többoldalú fejlesztésére. A program célcsoportja kettős: egyrészt az alapellátásban hatósági intézkedéssel érintett kliensek/szülők köre, akik gyermeke védelembe vétel alatt van (a kiemelés megelőzésére koncentrálva); másrészt a már nevelésbe vett gyermekek szülei (az eredményes hazakerülés érdekében). A megvalósulás helyszínei: Budapest, XV. kerület; Szekszárd; Szentes, Pécs; Sopron család- és gyermekjóléti központjai.

Tovább