Get Adobe Flash player

Rendszerszintű ágazati reform a kiemelt projektek tükrében

A tanulmány betekintést ad a szociális ágazat nemzetközi, EU-s, hazai szabályozásába, különös figyelemmel a harmonizációs, koordinációs törekvésekre, azok időbeli változására. A tanulmány központi részét a TÁMOP projektek révén megvalósított/megvalósítandó rendszerfejlesztés, ágazati reform jelenti. A tanulmány célja tehát, hogy egy átfogó képet adjon a 2007-2013-as programozási időszakban, EU-s támogatásból megvalósult, a szociális (szak)igazgatáson belüli rendszerszintű, ágazati fejlesztésekről, azok eredményeiről. A projektek elemzése azt mutatja, hogy egy-egy projekt sikerét – elkönyvelhető és/vagy a gyakorlatban hasznosítható eredményét – nagyban befolyásolni képes a mindenkori ágazati, kormányzati iránymutatás, döntés. A támogatási szerződésekben rögzített elvárások és a későbbi szakmapolitikai prioritások változásai nincsenek szinkronban egymással. Amíg a támogatási szerződések nem engedik meg a nagyfokú flexibilitást, addig a szakmapolitikai prioritások változása pont ezt igényelné. A kiemelt projekteknek a szakma elismert, prominens képviselőinek szakmai tudására, ismeretére építetten szabad csak működniük. Az ágazati reformokhoz, azon belül egy országos rendszer tervezéséhez, átalakításához, valamint pl.: egy rendszer folyamatainak maghatározásához, az egységesítési eljárásmódok meghatározásához elengedhetetlen a gyakorlati tudás, a szellemi tőke bevonása és felhasználása is. Szakma nélkül nincs hatékonyság, nincs eredményesség és nincs gazdaságosság sem.

 

A tanulmány letölthető innen.

 

Kategória: Tanulmányok