Get Adobe Flash player

ÉLETERŐ 3.

A HEFOP 2.2. kiírás keretében gyermekvédelmi szakemberek képzésére nyertünk forrásokat. Nyertes pályázatunk keretében a Dél-Alföldi és a Nyugat-Dunántúli régió gyermekvédelmi szakembereinek képzésére nyílott lehetőség.

 

A programról

A projekt keretében két típusú képzés került kialakításra.

 

Gyermekvédelmi szakemberek képzése:

A programnak köszönhetően a hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozók áttekintést nyertek a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetről (hiányszakmák; elhelyezkedési lehetőségek; humánerőforrás fejlesztési törekvések), illetve megismertek bizonyos kommunikációs eszközöket (önéletrajz készítés; kommunikáció állásinterjúkon stb.) ezeket tovább tudják adni a fiataloknak, be tudják építeni a meglévő oktatási-nevelési struktúrába.

Külön előnye a gyermekvédelmi szakemberek (nevelők, gyermekfelügyelők) képzésének, hogy jelentkezik egy ún. multiplikátor hatás, azaz egy gyermekvédelmi szakember pályája során több fiatallal (3-4) kerül kapcsolatba, több fiatal életére gyakorol jelentős befolyást. A projekt megvalósítása során kiképzett gyermekvédelmi szakemberek ezáltal körülbelül 250-300 fiatal eredményes pályakezdését segíthetik elő.

 

A gyermekvédelmi szakemberek képzésének célcsoportját a közvetlenül hátrányos helyzetű fiatalokkal dolgozók alkotják. A 112 órás képzés során a hallgatók 7 modulban a következő témákkal ismerkedtek meg:

 

- Kommunikációs tréning

- Munkaerő-piaci ismeretek

- Számítógépes ismeretek

- Európai Uniós ismeretek

- Pályázatírási ismeretek

- Romológiai ismeretek a gyermekvédelemben

- Személyiségfejlesztő tréning

 

Az első csoport képzése 2008. szeptember 3-án kezdődött.

 

Projektmenedzseri és gazdasági képzés:

E képzés célcsoportját a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok vezetői és gazdasági szakemberei alkotják. A program a számítógépes és a munkaerő-piaci ismereteken túl főként a pályázatírást, a projektmenedzsment ismereteket, illetve az ezekhez kapcsolódó készségeket oktatta. A 112 órás képzés 6 modulja során a résztvevők a következő témákkal ismerkedtek meg:

 

- Munkaerő-piaci ismeretek

- Számítástechnikai ismeretek

- Az Európai Unió intézmény- és döntéshozatali rendszere

- Az európai támogatási rendszerek

- Projektmenedzsment

- A pályázatok elkészítése

- A projektek értékelése és megvalósítása, projektek menedzselése

 

Ez a képzés 2008. szeptember 1-én indult.

 

A projekt az EU társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programja keretében valósult meg.

 

Főkedvezményezett:

Rubeus Egyesület

1082 Budapest, Nap u. 3.

Tel.: 06-20/669-56-29

Web: www.rubeus.hu

E-mail: rubeus@rubeus.hu

 

Közreműködő szervezet:

ESZA Európai Szociális Alap

Nemzeti Programirányító Iroda

Társadalmi szolgáltató Kht.

1134 Budapest, Váci út 45.

Tel.: 273-4250, 2-es menüpont

Web: www.esf.hu

E-mail: EUtamogatas@esf.hu

 

Képzések

Képzéseinket minden második héten tartottuk, melynek székhelye az Iparfejlesztési Közalapítvány székháza (1063 Budapest, Munkácsy M. u. 16.) volt.

 

Képzési időpontok, Gyermekvédelmi szakemberek képzése:

 

1. képzés: 2008. szeptember 3. – november 27.

2. képzés: 2008. szeptember 8. – november 25.

3. képzés: 2008. szeptember 10. – november 27.

 

A gyermekvédelmi képzés részletes tematikája letölthető innen.

 

A Projektmenedzseri és Gazdasági Képzés időpontja:

2008. szeptember 1. – november 25.

 

A projektmenedzseri és gazdasági képzés részletes tematikája letölthető innen.

 

A Rubeus Egyesület a képzési projekt keretében a képzés monitoring rendszerének kidolgozását, a hallgatói elégedettség vizsgálatát végezte. Ellátta a projekt szakmai vezetését, valamint a Munkaerő-piaci ismeretek című modul oktatását. A projekt szakmai vezetője Szikulai István volt.

 

Az Életerő 3 projekt 2008. november 30-án zárult.

 

Hallgatóink összességében elégedettek voltak a képzéssel, annak szakmai tartalmával és a bevont oktatókkal. Az Életerő 3. – Monitoring letölthető innen.

Kategória: Projektek