Projektbemutatás

A szeméthegyen túl...

2013. szeptember elsején indult a Rubeus Egyesület „A szeméthegyen túl…” c. (KEOP-6.1.0/B/11-2011-0136) projektje, azzal a céllal, hogy a környezeti nevelést, a környezet és energiatudatos viselkedésmintákat hátrányos helyzetű, gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekek számára is elérhetővé tegye, hiszen az ő nevelésüknek is fontos részét kell képeznie a környezettudatos viselkedésminták szocializációjának.

A projekt fővédnöke Sidlovics Ferenc a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Főosztályának főosztályvezetője volt.

A projekt célcsoportját a Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben gyermekvédelmi gondoskodásban élő 10-15 éves fiataljai és nevelőik adták, valamint az 5 megye - facebook kampány keretében megszólított - lakossága a fenntarthatósági tematikájú alkotói verseny célcsoportjaként.

A projekt célcsoportra gyakorolt rövid távú hatásai: a hulladéktermelés, élelmiszer- és energiafogyasztással kapcsolatos ismereteik bővülése, a hulladékkezeléssel az élelmiszer-fogyasztással és az energiafogyasztással kapcsolatos alternatívák megismerése.

Hosszú távú hatások:
1. A célcsoport tagjai körében energia- és klímatudatos szemlélet kialakítása, a környezettudatos viselkedés iránti fogékonyság növelése.
2. Pozitív hatás elérése a fenntarthatóság gazdasági és fogyasztási dimenziójában az energiahatékonyságon és az alternatív élelmiszer-termelésen keresztül, amelynek a célcsoport is integráns részét képezi.
3. A térségi környezeti, éghajlati és termelési adottságokhoz illeszkedő környezettudatos életstílus és életmód kialakítása iránti fogékonyság növelése a célcsoport tagjaiban.

Közreműködő szakemberek:
Megyesi G. Boldizsár környezeti-nevelési szakember
Szikulai István gyermekvédelmi szakértő
Dr. Csurgó Bernadett vidékszakértő
Dr. Czibere Ibolya esélyegyenlőségi szakértő

Megyei koordinátorok:
Lovas János Tibor (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Szerdi Béla (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Nagy Loránd (Hajdú-Bihar megye)
Vajk Zsuzsanna (Heves megye)
Rezesné Andó Csilla (Nógrád megye)

A rendezvénysorozat 20 alkalomból állt, melyek a megyei koordinátorok vezetésével egyenként 3 óra időkeretben dolgozták fel a szakemberek által összeállított tematikát. A programban interaktív előadások és játékos csoportfoglalkozások mellett a programhoz kapcsolódó alkotói verseny bemutatására is sor került. Az értékes nyereményekért folyó versengés két életkori kategóriában (10-12 és 13-15 éves korosztály), illetve két műfaji kategóriában (kép és szöveg) zajlott, melyben kizárólag az öt megye gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataljai vehettek részt. Az alkotói verseny kiegészült egy intézmények számára fenntartott kategóriával, melyben csoportos alkotásra nyílott lehetőség óriásplakát kategóriában. Az elkészült alkotásokról készült fotókat a projekt weboldalán tettük közzé, a helyezésekről közönségszavazás döntött. További részletek az Alkotói verseny menüpont alatt olvashatók, az előadások anyaga elérhető az Előadások menüpont alatt.

A visszajelzések alapján joggal bízhatunk benne, hogy a projekt célkitűzései, szakmai anyagaink és megyei koordinátoraink munkája rendezvényeink által hozzájárult a család nélkül felnövő gyermekek szemléletének formálásához.


A pályázat címe: "A szeméthegyen túl..."
Pályázati azonosító: KEOP-6.1.0/B/11-2011-0136
A Projekt bruttó összköltsége 18 717 616 Ft
Támogatási intenzitás: 95%
Futamidő: 12 hónap
Pályázó és megvalósító: Rubeus Egyesület
Email: aszemethegyentul@rubeus.hu
Támogató: Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NKEK)